Öreg Favágó Kocsmája

története

Tarjáni étterem és vendégház bajor hangulatban

A név elsőre kissé megtévesztő lehet. Az Öreg Favágó Kocsmája ugyanis nem igazán kocsma, hanem egy elképesztően hangulatos étterem Tarján szívében. Norbi azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy a weboldal készítés mellett az étterem fotózását is vállaljam el. A bajor hangulat egy sváb falu közepén már önmagában olyan téma, amelyre öröm volt építkezni, így az arculat és a weboldal megtervezése sem okozott különösebb fejtörést.

Szeretem az érdekes, színes és magas minőséget képviselő vállalkozásokat. Az a rengeteg energia, amit valaki a saját vállalkozásába fektet, számomra olyan alapanyagot ad, amellyel játékos könnyedséggel lehet dolgozni. Előfordul, hogy egy weboldal készítése során a megfelelő fotókkal, beállításokkal és vizuális megoldásokkal nekem kell emelnem a bemutatott vállalkozás megjelenését. Itt szerencsére szó sem volt erről.

Gyakorlatilag bármerre fordítottam a fényképezőgépet, színes, hangulatos és igényes képek születtek, amelyek szinte retusálás nélkül kerülhettek fel a weboldalra. Pontosan tudom, milyen az, amikor valakinek a vállalkozása több egyszerű munkánál – hiszen számomra is az. Norbin és a családján pedig pontosan ugyanez látszik: minden nap teljes erőbedobással dolgoznak azért, hogy a vendégeik a lehető legjobb élménnyel távozzanak.

Öreg Favágó - Tarján
Öreg Favágó - Tarján
Öreg Favágó - Tarján
Öreg Favágó - Tarján

Új beruházás, még egy weboldal

2025 tavaszán elkészült az étteremmel szemben az Öreg Favágó Vendégház is. Örültem, amikor Norbi feldobta az ötletet: mi lenne, ha készítenénk egy olyan weboldalt, ahol a vendégek közvetlenül le is foglalhatják a szállásukat? Rengeteg egyedi elképzelés született, amelyeken egyesével végighaladva végül mindenre sikerült megoldást találnom, ráadásul egyedi programozás nélkül.

Ilyen funkciók többek között:

• a szobák aktuális foglaltságának naptárnézete
• valós idejű árkalkuláció a vendégek száma alapján
• felnőttek és gyermekek életkorához igazodó ágyazási lehetőségek
• fejlett adminisztrációs felület és részletes statisztikák
• egyedi visszaigazoló e-mailek és visszakövethető foglalások

Ez a weboldal már jóval több egy egyszerű bemutatkozó felületnél. Tulajdonképpen egy komplett munkaállomás, amely rengeteg adminisztrációs feladatot automatikusan elvégez. A vendégek kizárólag a valóban szabad időpontokra tudnak foglalni, az ár pedig valós időben, a megadott adatok alapján kalkulálódik – nincs szükség minden érdeklődővel külön telefonos egyeztetésre.

A rendszer kétirányú naptárszinkronizációra, valamint a kaució és az előfoglalási díjak kezelésére is képes. Minden művelet pontosan visszakövethető, így mindig látható, melyik vendéggel kapcsolatban van még teendő. Hab a tortán, hogy a rendszer még a Booking.com foglalásaival is képes szinkronizálni.

Öreg Favágó Kocsmája logó
oregfavago.hu weboldal
Öreg Favágó Vendégház - Tarján
"Zolival hosszú évek óta dolgozunk együtt, és ma már szinte minden webes vagy grafikai feladattal őt keresem meg először. Szeretem benne, hogy nem egyszerűen végrehajtja, amit kérek, hanem gondolkodik a vállalkozásommal és sokszor olyan megoldásokat javasol, amelyek nekem eszembe sem jutottak volna. A vendégház foglalási rendszerénél is rengeteg egyedi elképzelésünk volt, ő pedig gyakorlatilag mindenre megtalálta a megoldást. Ha kérdésem vagy problémám van, mindig elérhető, és nem érzem azt, hogy egy vagyok a sok ügyfél közül. Látszik rajta, hogy valóban érdekli, milyen lesz a végeredmény és mennyire működik jól, amit készített. Az évek során nemcsak egy megbízható szakembert, hanem egy olyan partnert is kaptunk személyében, akire nyugodtan rábízhatjuk az ötleteinket. Jó szívvel ajánlom mindenkinek – bár azért remélem, marad ideje ránk is!"